Legfrissebb nagyszabású projektemben a Rubik-kocka belső szerkezetébe és magának a kirakásnak a menetébe engedek bepillantást, habár meglehet én magam biztos, hogy nem tudom kirakni, és nem is fogom Rubik úr kockáját.Tehát adva volt ,hogy az évfordulóra emlékezve el kell készíteni egy igen látványos infografikát. Számomra a látványos egy ilyen alkotás esetében ott kezdődik, ha szétszedjük. Ahogy a kés a kezembe került, már meg is bontottam a kockát, igaz még ehhez is oktatóvideót kellet néznem a Youtube-ról. Vicces, hogy egy tízéves selypítő amerikai srác jobban küldi ezt az egész témát mint én majdnem 30 éves fejjel. (ÁÁ de sok még kimondani is.. )

Tehát szétszedtem a kockát. Ami ez után következett az maga a modellezés volt. Megvallom többször elgondolkoztam azon is, hogy Rubik-úr valójából esetleg nem e valamilyen földönkívüli, hiszen szinte már nem-földi leleményességre utal a belső szerkezet kialakítása. Miután lemodelleztem a 3D részeket, már sokkal jobban érződik a lényeg. Mondanom sem kell, most is a természet két igen egyszerű fomájának találkozásából sült ki nagy csoda. Illetve hát magának Rubik Úrnak az ötletéből. Nagyjából kigondoltam, hogy miként fog kinézni a layout, majd kollégámmal, Mikola Bencével úgy gondoltuk, mi lenne, ha másképpen nézne ki egy kicsit a kocka mozgásait, és lehetőségeit bemutató ábrák vonalvezetése. Így tehát neki kellett első körben állnom a kis preview-k készítésének.

rubik kocka

A kiskokcák után a nagy layout már könyebb téma volt, illetve az is óriási segítség volt, hogy kollégám eközben a 2D layout szövegezését és tipográfiai részeit ellenőrizte. Ilyen segítséggel gyorsabban megy a munka, és élvezetes dolgozni is az anyagon. A Modellezés természetesen könnyen ment, de szinte megszámlálhatatlan sok kis apró változtatás és depriolizálás közepette végül mégis egy viszonylag hosszú idő után készültem el a véglegesnek mondható modell részével.

rubik kocka 2

Ekkor azt hittem most egy nagyon szuper layoutot sikerült találni, csak hogy el kellett gondolkozni a kirakást, a szabadságfokokat, és a megértést segítő ábrák elhelyezésén is. Ismét új layoutot kellett kigondolni. Aztán végül is sikertül. Ezután az esztétikumra próbáltam megint koncentrálni a vizuál páwört, és valami olyat kigondolni, ami látványos és nem is üt el nagyon a hétköznapi rubik-kockától.

rubik kocka 3

A végső forma tehát már megvolt, és miután kiválaszotttam a megfelelő színváltozatot, megkezdődhetett a véglegesítés ami végül a nyomdában kötött ki természetesen. Úgy gondolom, beletettünk mindent, ami lényeges lehet, és az ábrák is végül azt szolgálják, hogy minél könnyebben megértsük a Rubik-kocka használatát, felépítettségét.

rubik kocka 4

A végleges nyomtatott verzióba viszont most beletettem egy újítást, amit eddig egyszer sem alkalmaztam. Ez a közkedvelt QR-kód, amelyre ha ránézünk okostelefonnal akkor azonnal behozza az MNO.hu-n a cikket, melyben a részletes kirakási útmutatót mellékeltem be. Az ötlet úgy néz ki bevállt, mert a cikkre napi szinten több tízezer ember látogat el, ami azt jelzi, jó döntést hoztam. Az ott létrehozott kirakási útmutató szintén egy szép sztori lenne, de szó szerint magáért beszél, illetve a kirakást. Érdemes megnézni azt is.

rubik kocka 5

És végül megjelent az újságban is.