# VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ

Borsodszentgyörgy
község
turisztikai arculata

Máté István
senior ux- és média tervező, egyetemi oktató

A történet röviden

2019-ben az új polgármester megválasztását követően egy új, fiatalos vezetőség állt fel a régi helyére. Már a kampány ideje alatt is látni lehetett, hogy az emberekre óriási hatással van az az újfajta kommunikáció, amellyel a leendő városvezető és csapata kommunikált vizuálisan. Ennek kialakítása szintén részemről történt meg, és most az új célként a települést belendítő segítő DesignOps feladatok jelentek meg.

A problémák 

A kezdetek kezdetén is látható volt a statisztikai számokból, hogy a falu elöregedő félben van. Egy algoritmus támogatásával készült egy szimulációs model. Ez kiszámolta, hogy ha a jelenlegi tendenciákat veszi alapul, akkor 60 éven belül kihal a teljes település. Köszönhetően ez annak, hogy a munkalehetőségek igen szűkösen állnak rendelkezésre. Ennek egy megoldása van hosszútávon: Be kell indítani a település leállófélben lévő közösségi motorját. Az  NKE tanulmányaiból ismert ugyanis, hogy a vállalkozásfejlesztés és a közösségszervezés kölcsönösen támogatják egymást. Magyarán, ha kialakul egy erős közösségi élet, az szükségszerűen hozza magával a vállalkozások megjelenését és a társadalmi kötelékek kialakulásán keresztül a vállalkozások megjelenését is.

A célok

A cél tehát adott volt. Vonzóvá kellett tenni a települést egyrsézt turisztikailag, másrészt ide kell vonzani olyan új –és fontos, hogy elsősorban értékteremtő– lakókat is, akikkel többé válhat a falu.

Az értékek felkutatása

Kutatásba kezdtem. Találtam is egy jó adag használható “legendát”. Elsősorban beszélgetéseken és utánaolvasás útján kresztül. Megállapítottam, hogy létezik számos olyan mende-monda, amelyet a környező települések lakóitól megismertem. Ezek jelentős része pejoratív és bohókás volt. A környező települések lakói ezzel a magatartással próbálták több száz évre visszanyúlóan az irígy, sóvárgó érzéseiket leplezni a szentgyörgyiek viszonylagos jóléte felé. Erről egy könyv is íródott, mint azt megtudtam később.

A második fontos elem a település neve volt. Ez adott egy biztos támpontot arra vonatkozóan, hogy merre is közelítsek. Tekintve, hogy a sárkányölő Szent György legendája nagyon is ismert, ezt volt érdemes új köntösbe varázsolni.

A harmadik fontos momentum a természeti adottságok voltak. A település önálló látványossággal nem rendelkezik ugyan, és a gyakorlatban egy zsákfalu. A települést körbeölelő táj ugyanakkor páratlanul lenyűgöző. Ebből a hármas egységből hoztam létre azt a turisztikai narratívát, amelyet végül a vizuális kommunikáció támogatott meg.

A szlogen

Alap esetben a logó az alapja egy arculatnak. Én ezzel nem értek egyet minden esetben. A szlogen szerintem megelőzi. Hiszen a szlogent kell alátámasztanunk a logóval és minden más arculati elemmel. Fontos ugyanakkor az emberi rövidtávú memória mükédésének megértése is. Ez alapján nem ildomos 3-4 szónál nagyobb kiterjedésű szlogent tervezni. (Lásd: Just do it!, Úgy is lett, Le’ts make thinks better! stb.)

Én ehhez a már korábban említett legendákat vettem alapul, és azt a tényt, hogy a szentgyörgyiek minig is földműveléssel nagy arányban foglalkozó lakóközösség volt. A narratívám így  arra hajaz, hogy egy távolinak, de nagy földrajzi kiterjedésűnek ható hely érzetét generálja. Így született meg  a legendák földje kifejezés.

Színek

A színeknek izgalmas, szemet megragadó, de egyúttal minden tekintetben akadálymentesen funkcionálhatónak kellett lennie. Ez utóbbi nem garantálható minden felületen egyazon színnel. Ezért flexibilis arculatra váltottam. Több színvariáció lehetett érvényben attól függően, hogy sötét, vagy világos környezetben lesz használható a logó. Esetleg valamilyen kivitelezési technológia fog bármilyen akadályt szabni az arculat megvalósítása érdekében. 

A logó

Sárkányölő Szent György legendája alapján sok ikonosztáz és régi festmény úgy jelenítni meg a történetet, hogy egy lándzsával átszórja a sárkány szívét, vagy száját. Ezt megragadva igyekeztem egy olyan koncepciót létrehozni, amely illeszkedik a kor ervárásaihoz. Legye letisztult, könnyen értelmezhető, alkosson egészet, és könnyen lehessen kommunikálni a közösségi médiában is.

A végleges koncepció

A logó végéső kompozícióját egy témától függő zászló/zászló nélküli változatban használjuk. Fontos változás még, hogy levettem a sárkány szemét, mert a hőtérképes teszteken sok figyelem irányult arra az apró részletre, miközben kisebb méretben problémát jelenthet a megjelenítése. Ezt követően kialakult a különböző színvariációkban használható flexibilis arculat.

Online és offline megjelenés

Az alapvető offline arculat kialakítása néhány egy kisarculatban kimerült. Mivel a kommunikáció döntő többségében online történt, ezért javarészt facebook megjelenési megoldásokat terveztem.

A LEGENDÁK

A logó és a színek mellett fontos szerepet szántam az arculati stílushordozóként a legendáknak is. Ezek azok néhol mókás történetek, amelyek régóta borsot törtek a helyiek orra alá, most viszont marketingértékkel ruháztam fel őket.

Online kommunikáció

Ahogy fentebb is említettem, az online kommunikáció volt az elsődleges szempont, így erre fókuszáltam javarészt. Ezen tevékenység keretei között jöttek létre a jeles napokhoz kapcsolódó szezonális vizuális tartalmak változatai. Elsősorban a lakosság által nagy arányban használt facebookra koncentráltam.

Megosztások

Több típusú megosztás segíti a koherens megjelenést. Külön layout szabályozza a kiemelt figyelmet érdemlő posztokat, az örömhíreket vagy az általános megosztásokat. Számszerűsíthetően nagyjából 10 típust hoztam létre.

Imázsfilm

A településen már most is számos informatikai távmunkás dolgozik  és egyre több vállalkozó. Kézműves termékek készülnek, jókat lehet túrázni, méhészet üzemel, épülnek-szépülnek a lakóingatlanok és láthatóan megindult egyfajta betelepülési hullám. Hogy ez kialakuljon elő kellett segíteni egy imázsfilmmel. Habár a film tartalmazott stock elemekt is, funkcióját tekintve mindvégig a lényegre fókuszált:

Elsődleges célja az volt, hogy kihangsúlyozza a természet közelségét, a modern szakmék és a vidék összeféhetőségét, a pezsgő társasági életet, a kereszténységet, és végül, hogy azt az érzést keltse; itt a megfelelő hely a gyermekvállalásra.

A film mindezideáig közel 7x annyi emberhez ért el, mint amennyien a településen összesen laknak. Ma már több a betelepülni vágyó, mint amennyi eladó ingatlan van.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Ha tetszett ez a tartalom, hozzászólnál, kérdeznél, vagy valami jó ötlet jutott az eszedbe, írj rám nyugodtan a jobb alsó sarokban lévő facebook ikonra kattintva.

Ez is érdekelhet

Lehet, hogy találkozhatunk új, civilizált fajjal már a Földön is?

Lehet, hogy találkozhatunk új, civilizált fajjal már a Földön is?

# kitekintésLehet, hogy találkozhatunk új, civilizált fajjal már a Földön is?Máté Istvánsenior ux- és média tervező, egyetemi oktató2022. október 19.Könnyen lehet, hogy egyáltalán nem elrugaszkodott mondat a cikk címe. Annyit leszögezek, hogy amennyiben így lesz,...

A ma ismert világ véget érhet az elkövetkezendő 10 évben

A ma ismert világ véget érhet az elkövetkezendő 10 évben

# kitekintésA ma ismert világ véget érhet az elkövetkezendő tíz évbenMáté Istvánsenior ux- és média tervező, egyetemi oktató2022. október 13.Covid, háború, energiaválság, növekvő árak, összeomlás szélén álló ellátási láncok. Mindenki azt kérdezi, vajon mi fog még...

Pályaorientációs ismeretterjesztés általános iskolásoknak

Pályaorientációs ismeretterjesztés általános iskolásoknak

# materia x mozgalomPályaorientációs ismeretterjesztő előadás általános iskolásoknakMáté Istvánsenior ux- és média tervező, egyetemi oktató2022. február 07.Non-profit formában tartottam előadást az ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolába a leendő pályaválasztás...

Kapcsolat

Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet a szolgáltatásom, ne habozz felvenni velem a kapcsolatot!

Fontos: A kapcsolatfelvétellel kijelented, hogy megismerted és elfogadod az adatvédelmi szabályzatot.

Adataid kezelője:
Máté István e.v.
Adószám: 69087435-1-25
Nyilvántartási szám: 52679933

Hívj fel telefonon,

vagy ír nekem emailt!