Materia X

 Tágítsd ki az ismereteidet. Számtalan digitális szakma létezik, melyekkel otthonról is tudsz dolgozni, és nagyon jól tudsz velük keresni. Azt szeretném, hogy egyre többen ismerjék meg ezen szakemberek zárt világát itt helyben is.

Mi is ez a Materia X?

Egy olyan kezdeményezés, amely szemléletformáló, edukatív és operatív módon igyekszik Ózd-Borsodszentgyörgy-Borsodnádasd vonalon kitágítani az arra fogékony ember látásmódját a digitális szakmák irányában.

Mi a cél?

A mozgalom célja, hogy olyan digitális közösséget alakítsak ki helybéli emberekből, akik 5-10 éven belül önállóan is képesek legyenek dolgozni itthonról. Közösségként összefogva pedig akár nagyobb projekteket is el tudjanak vállalni, vagy akár egy digitális ügynökséggé tudjanak alakulni.

Hogyan tovább?

Rengeteg tervem van. Előadások, interjúk a szakmájukban sikeres emberekkel, iskolai bemutatók, tanfolyamok, pedagógus továbbképzés akkreditáció beindítása. Ezek mind egy-egy lábai a mozgalmamnak. A megvalósítás állapota folyamatosan alakul és halad előre. Ezzel együtt a honlap is, hiszen egyre több tartalmat fogok tudni megosztani itt is.

Folytatás következik

Habár időm kevés, és feladatom sok, igyekszem minél gyakrabban hírt adni a frissülésekről. Friss híreket a facebookon találhattok meg.