TECH & DESIGN
Ma még mobilra, holnap már autóra tervezünk.
Máté István,
senior visual designer, Magyarország
2017. július 31.
Habár már évekkel ezelőtt is léteztek digitális kijelzővel szerelt járgányok, de az elektromos autók megjelenésével egy olyan korszak köszönthet be, melyben már a mezei közép- és felsőkategóriás gépjárművekben is látványos változás jöhet. Innentől kezdve a gyártóknak a feldélzeti szoftveres rendszerek felületére úgy kell tekinteniük , mint a jármű értékét nagyban befolyásoló tényezőre.
Voltunk már szemtanúi hasonló fejlődésű technológiai vonalnak. Gondoljunk csak a telefonok evolúciójára. Ahogy a 2000-es évek elején a megannyi formájú és felhasználói felületű színes/érintős telefon megjelent, nem igazán volt még semmilyen bevett formula usability, ui, és ux téren sem. A folyamatos fejlesztéseknek és a felhasználói visszajelzéseknek ugyanakkor jelentős szerepe volt a későbbi egységes formanyelvek kialakulásában. A folyamat mára oda vezetett, hogy fejlesztői és felhasználói oldalon is jól bevált sémák szerint működnek az eszközeink. Ennek két hozadéka közöl az egyik, hogy az eszköz kezelése jelentősen leegyszerűsödik, másik, hogy a mindenkori forma és a UI uniformizálódik. (értsd: A telefonok elkezdtek hasonlítani egymásra, formában, és UI felületben.)
A 2018-ra tervezett Honda Civic belső animált UI elemekkel operáló műszerfala
A hagyományos műszerfal elemeit felváltják az navigombos, és sok esetben érintőképernyős digitális kijelzők.
A nagy kérdés, hogy ami jót tett a telefon evolúciójának, az az autók marketingjében is jót fog vajon tenni. Miért kérdés ez? Az elektromos autók térhódítása a digitális megoldások elterjedését is hozza magával. A hagyományos mutatókkal szemben egyre inkább teret hódítanak a változtatható tartalmú digitális kijelzők, nem ritkán szétszórva a műszerfalon. Körvonalazódni látszik a trend, miszerint…
A raj – Audi design koncept vizualizáció
Egy újabb digitális innováció.
A hagymonyáos státuszjelző lámpák lecserélésének animált kísérleti bemutatója az AUDI értelmezésében.
A funkcióját ugyan képes ellátni, de vajon biztonságos? Mennyire tereli el a a mögötte vezető figyelmét?
Nagyságrendekkel felértékelődik ezáltal a UI és a UX. Miközben kikapcsolt állapotban az autó jóval kevesebb esztétikummal fog szolgálni, a beüzemelés által megjelenő formai és logikai világ egy jól illeszkedő használható egységet kell, hogy alkosson. A nagy kérdés, hogy a változatosság gyönyörködtetni fog, –tehát minden autógyár a saját látványvilágát fogja elénk tárni–, vagy a szabványok fogják végső soron a UI/UX/Usability és ezáltal a termék kereteket is egységesen megteremteni. Akárhogy is alakul, a UX/Product-designer társadalomnak fel kell készülni erre a területre, mert rendkívüli feladat vár emberileg és design-történeti szempontból is a szakmára.
Digitálisan animált óracsoportok gyűjteménye
(galéria)
Most még jelentős eltérés van a különböző gyártók által tervezett autók vizualizációiban.
Ahány típus, szinte annyi fajta User Interface .
A UX megfelelő elsajátításában viszont kulcsfontosságú szerep jut a kijelző klaszter mozgás közbeni állapotváltozásainak.